2014. augusztus 21., csütörtök

MENYASSZONYI FRIZURA-ESKÜVŐI FRIZURA-


További inspiráló képekért, ahol a saját munkáimból is megtekinthettek párat,






















A saját frizurámat Édesanyám készítette, amit nagyon büszkén viseltem.







 Íme néhány kép a munkáimból ami esküvői frizurának is beillene: 



























MEGHÍVÓK,ÜLTETŐK, AJÁNDÉKOK, KÖSZÖNŐKÁRTYÁK,VENDÉGKÖNYV

Esküvői meghívók


A meghívók stílusa, sokat elárul rólunk,milyen igényesek vagyunk, ezért érdemes odafigyeljünk ezekre is.
Ma már annyira sok fajta stílusú meghívókból válogathatunk, a bőség zavarában nehogy ne tudjuk eldönteni, melyik a megfelelő számunkra.
Azt is figyelembe vehetjük, hogy kiknek milyent meghívót adhatunk.
A komolyabb, idősebb vendégek elegáns stílusút, míg a
barátoknak bohókásabb verziót is készíthetünk.
Vannak bonyolult lézerrel kivágott meghívók, ha nem mi magunk szeretnénk készíteni azokat, de sajnos ezek nem a legolcsóbb kategóriába tartoznak.
Ezért fontos az is, hogy kiszámoljuk a darab számot, hogy pontosan hány darabot kell majd megrendelni belőlük.


Szövegminták, idézetek:

A meghívók szövege lehet vidám, hagyományos, kitalált, kinek milyen tetszését tükrözi.
Íme néhány példa:

Itt van, eljött végre a nagy nap 
Mikor szív a szívnek hűséget fogad. 
Legyenek hát tanúi ezen eseménynek, 
S jelenlétükkel tiszteljenek meg bennünket. 
..., ..., ...-én ...órakor 
fogadunk egymásnak örök hűséget  
a....... Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében. 
Szeretettel meghívjuk ezen eseményre 
majd az ezt követő vacsorára. 

Szíves megjelenését ... órától várjuk. 

Táviratcím: 
-----------------------------------------
Kedves Barát és Rokon! 
Eljött a nap, amit annyira vártunk, 
Kéz a kézben az oltárig meg sem állunk. 
Elmondjuk egymásnak, amit eddig is tudtunk, 
ezzel megpecsételjük további sorsunk. 
A nagy izgalomra együnk-igyunk egyet, 
sok szeretettel várunk Benneteket 
2...,.... ,...-án... órakor 
a .... Étteremben,Hotelben, Panzióban tartandó esküvőnkre. 
A ceremóniát követő fergeteges mulatozáson is számítunk részvételetekre! 

"Kérünk Titeket, hogy ne vegyétek zokon! 
De hogy ne halmozódjon öt edénykészlet, ennek elkerülése végett 
amit ajándékba szánnátok, inkább borítékban kezünkbe adjátok! 
Ígérjük, hogy nem vész majd kárba, előbb utóbb befektetjük egy kisbabába.

--------------------

………………. és ……………… Örömmel értesítjük Önt és kedves családját, hogy örök hűséget esküszünk egymásnak, ezért szeretettel várjuk 20…. ……… -án …… órakor a ………. téri Házasságkötő Teremben, majd a ……… Templomában tartandó esküvőnkön.

--------------------------------

………………. és …………….. Úgy döntöttünk, hogy még szebbé varázsoljuk egymás életét, és 20.. ……………-án házasságot kötünk. Szeretnénk, ha Ön és kedves családja osztozna velünk a nap örömeiben, izgalmaiban és megtisztelne jelenlétével …….. órakor az …. kerületi Polgármesteri Hivatal Házasságkötő Termében majd ……… órakor a …… Templomban tartandó esküvőnkön (és az azt követő ünnepi vacsorán.)
-------------------------------------

……………….. és …………………. Úgy döntöttünk, hogy véget vetünk vadházasságunknak és 20…. ………-től már hivatalos formában is összetartozunk. Ezúton meghívunk – csatolt részeiddel együtt – hogy szem- és fültanúja légy …. órakor a polgári (cím), majd …. órakor a katolikus esketésnek a …….. templomban. Ezt követően féktelen mulatozásba kezdünk ………. birtokunkon. A megjelenés kötelező! (Ezért táviratcím nincs. Addig is elérhetsz minket új számunkon: 123-4567)

-----------------------------------------

…………………. és neje ……………… és neje Sok szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját, hogy legyen velünk gyermekeink ……. és ……….. egybekelésének legszebb perceiben 20…. …. -án …. órakor a Polgármesteri Hivatal Házasságkötő Termében, majd …….. órakor a …………. Templomban tartandó esküvőjükön.

--------------------------------------

………………. és ………………. Ezúton szeretnénk tudatni, hogy az Úr 20… éve május szent havának 20. napján frigyre lépünk. Templomi ceremónia kezdete: ……… órakor a …………. Templomban. Polgári esküvő kezdete: ……. órakor a ……….. Házasságkötő Termben. Szeretnénk, ha ezen a számunkra oly fontos eseményen velünk lennének.

--------------------------------------

Miután meggyőződtünk arról, hogy nekünk együtt a legjobb, a sikeres folytatás érdekében (dátum) összeházasodunk. Reméljük, velünk osztozol e nap izgalmaiban és megtisztelsz minket jelenléteddel a ceremónián, majd az azt követő dínomdánomon. Program: – Polgári esküvő (időpont) a ………Házasságkötő teremben – Templomi esküvő (időpont) a …….. Templomban – Ünnepi vacsora az ….. étteremben Visszajelzést kérünk a ….. telefonszámon.

--------------------------------------------

…….. és ……. együtt hajózik tovább az élet tengerén. Szeretettel meghívják Önt és becses családját 20… ……-én …… órára a budapesti nemzetközi hajóállomásra (…… rakpart), ahonnan a násznéppel és az anyakönyvvezetővel együtt eloldják a …….. nevű luxushajó köteleit! R.S.V.P. július 20-ig a 111-2222-es számon.
-------------------------------------------------

Tudjuk, hogy sok férfit és nőt taszítunk ezzel a kétségbeesésbe, de úgy döntöttünk, hogy összeházasodunk. E jeles esemény ……………-n ……… órakor lesz a budapesti Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében, majd a római katolikus templomban. Szeretettel várunk Benneteket az esküvőre, és az azt követő vacsorára!
------------------------------------------

Úgy döntöttünk, hogy véget vetünk az “én sose adom be a derekamat ” című fejezetnek és 20… …-én önként és dalolva összeházasodunk. Ezúton meghívunk – csatolt részeiddel együtt, hogy szem- és fültanúja legyetek annak, hogy … órakor a ………. Polgármesteri Hivatal Házasságkötő Termében, majd a ……… Katolikus Templomban örök hűséget fogadunk egymásnak. Azt követően féktelen mulatozásba kezdünk.

----------------------------------------

………… kisasszony és ……………… úr Örömmel tudatjuk, hogy az Úr …. évének … havában a …. napon a … Városházának díszes termében … órakor, majd a …. templomában … órakor kimondjuk a boldogító igent. Szeretnénk, ha velünk lennétek ezen a szép napon, hogy szem és fül tanúi lehessetek e világraszóló eseménynek. Jó szokáshoz híven a szertartás után fergeteges mulatozásba kezdünk, melyen szintén számítunk Rátok.
----------------------------------------

Vadházasságunk megszelídítése érdekében, úgy döntöttünk, hogy .... örök hűséget esküszünk egymásnak. Elhatározásunkkal a hivatali pecsétet ....-kor a …….. Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében kapjuk, Isten áldását pedig  a ……. Templomban (cím...) kérjük. Reméljük, osztozol örömünkben, és megtisztelsz minket jelenléteddel mindkét ceremónián, valamint az azt követő ünnepi vacsorán……. (cím).
-----------------------------------------

IDÉZÉS! Az összeesküvés alapos gyanúja miatt …… és ……. ügyében a címzettet a (hely) (ekkor meg akkor) kitűzött vallomásra tanúként megidézem. Figyelmeztetjük, hogy ha az idézés ellenére nem jelenik meg és ezt alapos okkal nem menti ki, vagy engedély nélkül távozik, illetve önhibájából olyan állapotban jelenik meg, hogy nem tud mélyen hallgatni, annak a család elővezetését rendelheti el. Ha a határnapot hibáján kívül mulasztotta el, a határnaptól számított 8 napon belül részvét, rajongói vagy kárörvendő levél postázására kötelezzük. Ha az idézettek éhen maradnak, elviszik az összeesküvők szerencséjét. Ezt a kockázatot mi nem vállalván, utasítjuk (idő, hely) a feltálalt étkek maradéktalan elfogyasztására!
---------------------------------------

Kedves vendégeink, ha szívünk szerint tesztek, nem kapunk tőletek sem tányért, sem mixert!
S ha azt kérditek tőlünk, örömet mi szerezne, mi borítékban kérnénk egynéhány bankjegyet!
Háztartásunk teljes, nem is vágyunk másra, közös életünk kezdetén, egy kis támogatásra!



Amik feltétlenül kell szerepelniük a meghívókban:
Először is a menyasszony, majd ezt követően a vőlegény neve.
A házasságkötés /polgári, templomi/ helye, pontos időpontja. 
Vacsorameghívás helyszíne, időpontja.
A meghívás végén feltétlenül tüntessük fel elérhetőségeinket, amelyre vendégeink visszajelzést tudnak adni érkezésükről.


Esküvői meghívó idézetek

A meghívó szövegünk stílusához választhatunk megfelelő idézetet is, a lényeg, hogy saját ízlésünket tükrözze.

"Mi nem hirdetjük
Fennen, hangos szóval,
Csak te, csak én, örökké
és holtodiglan.
Mi megpróbálunk
csendben boldogok lenni,
lelkünk mélyén
őszintén, igazán
szeretni."
(Stendhal)

----------------------------------

"Szerelem, ha egyik a másikát repülni hagyja, 
de ha lezuhan, fél szárnyát kölcsönadja." 
(Szabó Éva: Szög és kereszt)

----------------------------------

"Szerelem: meghódítani, bírni és megtartani egy lelket, 
amely annyira erős, hogy fölemel bennünket, 
s annyira gyönge, hogy éppolyan szüksége van reánk, 
mint nekünk őreá."
(Paul Gerardy)

---------------------------

"Úgy szeretni, hogy nem várok cserébe semmit,
beérni a jelenlétével.
Szeretni őt a saját világában, 
a megváltoztatás szándéka nélkül." 
(Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége

---------------------------

"Ha Isten a nőt a férfi urává akarta volna tenni, 
Ádám fejéből vette volna. 
Ha rabszolgájává, a lábából. 
Ámde oldalából vette, mert élettársává, 
egyenlő párjává akarta." 
(Szent Ágoston)

---------------------------

"Szerelem: meghódítani, bírni és megtartani
egy lelket, amely annyira erős, hogy fölemel
bennünket és annyira gyönge, hogy éppoly
szüksége van reánk, mint nekünk őreá."
(Paul Géraldy)

--------------------------------

Ismerem azokat a szavakat,
amelyeket még ki sem ejtettél.
Már tudom hová tartasz,
mikor még el sem indulsz.
Tudok a féltett titkaidról,
amiket mélyen elrejtesz.
Mindent tudok rólad, kedvesem,
nem vagyok kém, csak szeretlek! 
(Jim Morrison)

-------------------------------------

"Akit párodul melléd rendelt az ég,
Becsüld meg, szorítsd meg kezét,
És ha minden álmod valósággá válik,
Akkor se feledd el, Légy hű mindhalálig"
(Madách)

----------------------------------------

...nincs más, nem is akarok más gyönyört
csak amit Tőled kaptam, s még kapok.
Koldus - szegény királyi gazdagon:
részeg vagyok és mindig szomjazom.
(Shakespeare: 75. Szonett)

------------------------------------------

"Sorsunk egybeforr, együtt megyünk tovább.
Az élet viharában te vigyázol rám.
Köszönöm, hogy szeretsz, s hogy hiszel nekem,
S hogy megosztod az életed velem."
(Vörösmarty)

-----------------------------------

A szeretet mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, 
mindent elvisel. S a szeretet nem szűnik meg soha. (Szent Pál / 1Kor 13)
---------------------------------

Összedőlhet fenn a magas ég,
Leomolhat minden ami ép,
Egy a fontos, hogy Te szeress,
Minden más csak semmiség

Örök életet élsz velem,
Vár ránk a kéklő végtelen,
Mert a sors egymásnak szánja
Kiket összeköt a szerelem.
Edith Piaf

--------------------------

"Lelkünk tiszta szerelmével oltár elé megyünk,
hogy egymásnak hűségesküt tegyünk,
S ha szerelmünk lángja parázzsá csitulna,
Gyermekünk szemében újra, s újra lobogna."

--------------------------

"A házasság csak akkor adhat boldogságot, ha a célunk egy és ugyanaz; ha két ember egy úton találkozik s azt mondja egymásnak: 'Jer, menjünk együtt!' 'Jer' - és kezet adnak egymásnak..."
G.R. Tolsztoj L.

------------------------

"Öregedjünk meg együtt,
A sors bármit is rendel.
Így állunk elébe mi,
Ketten, egy szerelemmel."
John Lennon






Csipke meghívók





Modern meghívók


könyvjelzők


Klasszikus meghívók



Ötletes saját készítésű meghívókat ma már mi is könnyebben készíthetünk.
Ha nagyon ügyesek vagyunk és jó a kézügyességünk, meg is rajzolhatjuk, festhetjük..









Ajándékok

Az a szokás, hogy a vendégek távozásukkor kisebb ajándékot kapnak, úgynevezett BONBONIÉRRE-t az ifjú pártól figyelmességül, ezzel megköszönve a jelenlétét.
Ezt a teríték mellé is tehetjük, ezzel is díszítve a többi dekorációt.
XIX. században az volt a szokás, hogy tüllből zsákocskákat varrtak és mandulával töltötték meg.Ezeket adták ajándékba.

Vidéki esküvőkön ez teljesen természetes, ha a  vendég távozik, egy kis csomagot készítettek előre a lakodalmas süteményekből, húsokból kóstolónak.


Hasonló rózsát készítettem krepp papírból,/mint a lenti képen a rózsa/ tüllből, amit egy nagyobb szem bonbonra ragasztottam, és egy  masnival átkötött vékony szalagon rajta volt a nevünk és a Nagy nap dátuma.




















hütőmágnes









Ha nagyon ötletesek szeretnénk lenni,a bonboniérre ajándékunk jellege ültetőkártya, illetve menükártya is lehet egyben, ami személyre szabott, így nem kell külön gondoskodnunk róla, és a vendégek ezt is hazavihetik emlékbe maguknak.

Ha gondosan megszervezzük az ülésrendet, akkor tisztán és átláthatóbbá válik minden.
ezért kell ügyelnünk a pontos részletekre, kit hova, kit kivel ültessünk, sértődések ne legyenek belőle.
Erről bővebben lesz egy külön fejezet a VENDÉGEK FOGADÁSA, ÜLÉSRENDNÉL.




















Ha nagyon sok gyermek is ott lesz, nekik ilyennel is kedveskedhetünk.
Szebbnél szebb ötleteket kitalálhatunk, ahogyan pénztárcánk engedi.


Köszönőkártyák

Esküvő után szokták ezekkel a köszönőkártyákkal megköszönni a sok-sok ajándékot, személyes részvételt, és a jókívánságokat.
Mivel mindenkinek jól esik egy utólagos megemlékezés,pár jó szó, illik a borítékba egy esküvői fényképet az ifjú párról mellékelni, vagy esetleg egy közös fotót.
Esküvő után egy hónapon belül illik elküldeni a köszönőkártyákat, fotókat.





Vendégkönyv ötletek

Érdemes emlékül megőrizni a Nagy esemény élményét,
ezért a vendégek jókívánságait össze lehet gyűjteni más más formában.
Íme erre is pár ötlet.












Ujjlenyomat fa vendégkönyv